Nem en vagyok az egyetlen aki elveszit valakijet, az erzesek leirhatatlanok, a bucsu fajdalmas.
Edesanya vagyok, a felelössegem a gyermekeim fele nagy. Mar eleg reg ota nem teszem azt amit szeretnek, nem tehetem.
Egyszerüen felfoghatatlan szamomra, hogy hogy van az, hogy masoknak sikerül szinte ugyanolyan eletet elni, mint a gyerekek elötti idöszakban. Segitsetek: hazudnak? irigyek? szerencsesek? en vagyok az aki minden rosszat bevonz?
Penteken indultam volna haza, hogy vegsö bucsut vegyek egyetlen Mamikamtol, de csütörtre a kisebbik lanyom beteg lett. Igy nem tudtam ott lenni, leirhatatlan erzesekkel veszeltem at, 1000 km re attol, akit annyira szerettem, a szombati napot.
Testveremek az idöjaras ellenere 16 ora alatt, nehezen, de hazaertek.
Itt kerdem..megeri?? Hogy nem vagy ott ahol kene?
Vagy csak ez az az idöszak, amikor semmi sem sikerül? Vagy csak egyszerüen Mamikam, onnan fentröl azt akarta, hogy maradjak? Onnan is feltett?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése